Puzsér ünnepélyesen kijelentette: az utolsó töltényig támogatni fogja Magyar Pétert

A megmondóember szerint lehet Magyar Péter személyisége miatt aggódni, de ő jól láthatóan nem aggódik.

A Voks 2025-öt eddig több mint kétmillióan küldték vissza, ami minimum kétszerese Magyar Péter ukrán- és Brüsszel-barát konzultációját kitöltők számának.
Éjfélig még elmondhatják a magyarok, szeretnék-e, hogy Ukrajna gyorsított eljárásban az Európai Unió tagja legyen – emlékeztetett cikkében a Magyar Nemzet. A lap arra is rámutatott, a Voks 2025-öt eddig több mint kétmillióan küldték vissza, ami minimum kétszerese Magyar Péter ukrán- és Brüsszel-barát konzultációját kitöltők számának.
A Voks 2025 és a Tisza Párt »felmérése« nem hasonlítható össze.
Az egyik egy jogilag és szakmai módszertan alapján is támadhatatlan demokratikus eszköz a megszokott rend szerint, ez a Voks 2025. A másik pedig egy több sebből vérző próbálkozás a Tisza Párt részéről azért, hogy valamifajta eredményszerűséget mutathasson fel a megrendelőinek, hogy lám-lám, a tiszások Ukrajna érdeke mellett állnak” – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Pálfalvi Milán.
A Magyar Nemzet hozzátette: a Nézőpont Intézet több alkalommal is felmérést készített arról, mekkora Ukrajna EU-tagságának támogatottsága. A legutóbbi kutatás szerint folyamatosan nő a háborúban álló ország csatlakozásának elutasítottsága. A közvélemény-kutatási eredményeikből kiderült,
hiába az ukrán propaganda és Magyar Péter aláírásgyűjtésének eredménye, 62-ről 67 százalékra emelkedett az ukrán EU-tagságot elutasítók és 29-ről 23 százalékra csökkent a támogatók aránya.
A lap felelevenítette azt is, hogy több nemzetközi médium is félrevezető módon Magyar Péter szavazására hivatkozva állította, hogy a magyarok támogatnák Ukrajna uniós tagságát. Még Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is a Tisza Párt kérdőívével példálózva állította azt, hogy a magyarok kiállnának az ukrán uniós tagság mellett.
„Persze nem meglepő, hogy Magyar Péterék támogatnák Ukrajna uniós csatlakozását, hiszen annak az Európai Néppártnak a tagja, amelynek a magyargyűlölő vezetője, Manfred Weber egyértelművé tette, hogy támogatják az ukrán EU-tagságot, amit a néppárt tagjaitól is elvár” – fogalmazott a Magyar Nemzet, amely cikkében arra is emlékeztetett, a magyar kormány álláspontja szerint számos kockázatot hordoz magában, hogy Brüsszel gyorsított eljárásban akarja Ukrajnát felvenni az EU-ba.
Ukrajna felvétele pénzügyi csődöt jelentene az unió számára és elsősorban Magyarország és a közép-európai régió számára lenne előnytelen.
Nyitókép: Getty Images / SimpleImages